2009. június 15., hétfő

Lakodalom a Felsőmarosmentén

Mifelénk, a Felsőmarosmentén, alapvetően két típusú lakodalom szokott lenni: a hagyományos, amit úgymond „házilag” szoktak megoldani, azaz otthon sütik a tésztákat (süteményeket), az ételeket pedig a rokonság illetve ismerősök segítségével szokták elő- és elkészíteni, a nagy eseményt pedig a helyi kultúrotthonban, esetleg -hatalmas vendégsereg esetén – ponyvasátorban ejtik meg. A másik típusú esküvő, ami mindinkább teret kap mostanában, az amikor a vendégsereg étteremben fogyazstja el az ünnepi menüt, illetve ott mulat. Az előkelő éttermek mellett vannak az ún. kantinok is, amik régebb valamilyen intézményi kajáldák voltak, mára viszont áttértek ilyen rendezvényszervezésre és mind külsőben, mind felszerelésben, mind pedig ételek szempontjából méltó helyet foglalnak el a „vendéglátóiparban”. Talán annyi, hogy nem annyira hangulatosak, mert általában egy hatalmas nagy terem ez, de a felújításokkal most már sikerült őket eléggé széppé tenni. De végülis nem ez a lényege a mondandómnak...

Szóval a teljesen hagyományos esküvővel elég sok a bajlódás, utánajárás, idegeskedés, munka, de manapság, ételek szempontjából talán csak tálalásban (mármint a kinézetében) marad vissza valamivel. Pl. abban a faluban, ahol a húgomnak augusztusban lesz a lakodalma, már kész őrület, hogy a következő lakodalmazó valamivel mindig túlszárnyalja az előzőt, legyen az valamilyen plusz vagy másabb fogás, illetve teremdíszítés vagy akármi. Igaz, az ajándékok is a megvendégeléshez méltóak. Régebb az volt a szokás, hogy a fiatalabb rokonság, barátok voltak a felszolgálók, ami nem volt a legpraktikusabb, tekintve, hogy egyesek elég ügyetlenek voltak, mostanra viszont a fiatal pár általában felfogad egy szakács-pincér csapatot és azok végzik a főzést-felszolgálást. Ez amiatt is jobb, mert így mindenki a rokonságból tud mulatni, persze, ha akar. (Én már nagyon akarok!;):P )

Nos, bevezetőül ennyi kb. bőven elég, eddig futottak több síkon a szálak, de most már elérkeztem a tulajdonképpeni témához, az ételekhez.

Amikor az ifjú pár és a vendégsereg megérkezik a lakodalom színhelyére, már terített asztalok várják a sokaságot, az előételek ott díszelegnek mindenki tányérján. Azonkívül, hogy az előétel jól szokott kinézni a sok színes alkotóelemnek köszönhetően, általában gazdag is szokott lenni, bár az, hogy mi kerül a tányérra, alkalmanként változik attól függően, hogy ki mit szeret, illetve mit engedhet meg magának. De azért van némi szabályszerűség benne: szokott lenni olyasmi, ami hagyományos ízű (pl. szalámik, sonkaszeletek, sajtok 1-2-féle, aprófasírtok, esetleg kisméretű rántott húsok), illetve újabban „modernebb” dolgok is. Pl. különféle töltött, gögyölt húsféleségek felszeletelve, ilyen-olyan kencék zöldségekbe töltve, illetve különféle saláták. Régebb divat volt a töltött tojás vagy a salade de boeuf (franciasaláta) külön tálakon felszolgálva, de kényességük, azaz majonézes mivoltuk miatt, mostanában kiiktatták.


Ahogy a vendégek asztalhoz ülnek, némi idő után, (ami alatt általában abban reménykednek, hogy valaki máris nekifog enni) az előételnek esnek neki, a szintén asztalon lévő sós (mogyoró, üzleti vagy házi sós perecek, rúdak) vagy édes (kalács) rágcsálnivalókra csak utána kerül sor.


Az előétel után nem sokkal hozzák a levest, ami aranysárga húsleves vékonylaskával, azaz cérnametélttel, vagy újabban tejfölös-savanykás zöldségleves húsdarabokkal vagy húsgombócokkal. Érdekes módon, a mi vidékünkön a levesben főtt húst (ha húslevest szolgálnak fel) nem teszik ki az asztalra sem mártással, sem anélkül. A Nyárádmentén viszont szokás, és olyan finom húsleveset, mint amilyet Kibéden volt szerencsém megkóstolni, lakodalomban még nem ettem. A benne főtt tyúk és marhahús is nagyon finom volt a mellé tálalt paradicsommártással. Leves mellé általában friss vagy eltett csípős paprikát szoktak adni.

A főétel általában a hagyományosnál is hagyományosabb krumpli-hús szokott lenni. Hogy milyen hús és hogyan elkészítve, illetve hogy a krumpli éppen miylen formában kerül fel, az változó, de általában a krumplipüré a menő, vagy ilyenkor, újkrumpliszezonban a petrezselymes krumpli, húsból pedig szokott lenni csirkecomb és valamilyen párolt szelet (borjú vagy sertés). Az arányok is másak lehetnek: egész csirkecomb esetén általában 1 szelet másik hús van, felsőcomb esetén viszont két párolt szelet. Ha nem porciózzák mindenkinek ki az adagját és sültestálakon tálalnak, van, hogy rántott húst vagy rántott sajtot is készítenek, de mostanában már nem igazán szokás ez a közös tálalásmód. Az imént nem írtam... Köretként van amikor egy kis gombóc párolt petrezselymes rizs vagy rizibizi is szokott lenni, illetve a legújabb trendek szerint mexikói zöldségek. A mellé tálalt saláta/savanyúság az évszaktól függ. Nyáron többnyire káposzta vagy paradicsomos-uborkás saláta van, tavasszal-ősszel inkább valamilyen savanyúság.

Miután a főfogást is felszolgálják, igazából ekkor kezdődik a buli, úgyhogy az ételeknek lejárt a csillaga. Csak miután jól lerázták a vendékeg magukról a felszedett kilókat, jön a desszert, azaz a menyasszonyi torta. Itt most főleg valamilyen tejszínhabos szelet szokott lenni, amiből minden vendég kap egy szeletet és amit cukrászdában szokás megrendelni. Van, aki vegyessüteményt is szokott rendelni vagy otthon sütni és azt is kiteszik a torta után az asztalra, de ez lassan kimegy divatból, mivel ilyenkor szinte senki sem fogyasztja.
Vannak párok, akik ki akarnak tenni magukért és második desszert gyanánt, főleg nyáron, fagyit is felszolgálnak. Pl. az ismeretségi körünkben a mi esküvőnkön volt először ilyesmi, azóta már jobban elterjedt.

Desszert után következik a menyasszonyi tánc (a menyasszony utolsó tánca fehér ruhában) és az ajándékozás. Ezután megint buli, vacsoráig vagy hajnalig tartó lakodalom esetén a reggeli. Na, itt már mutatkoznak különbségek, mert vendéglői lakodalomban általában valamilyen rostonsült hús szokott lenni párolt krumplival vagy krumplisalátával. Leginkább ez utóbbit választják a párok, mert akkor ez már magában foglalja a savanyúságot is.:) Ha mégsem, akkor a fenti saláták közül választják valamelyik variációt, de nem ugyanazt, ami az ebédnél volt. Falusi lakodalom esetén (mert a kultúrtthonban megrendezett lakodalmakat általában így hívják) legtöbbször a töltött káposzta kerül ilyenkor asztalra, de van, hogy valamilyen pörkölt főtt tésztával. Ritkább esetben van, hogy krumplisalátát kínálnak valamilyen rántott szelettel: sima rántott hús, sajttal töltött hús vagy Cordon bleu.

Természetesen, a lagzi egész ideje alatt a kenyeres kosarak tele vannak, illetve a sós rágcsálnivalókkal teli tányérokat is fel-feltöltik. Mindezeken kívül most már a gyümölcsökkel teli tálak sem mennek ritkaságszámba, szinte minden lakodalomban van valamilyen idénygyümölcs vagy a szokásos alma-banán-narancstál.

Az italokról még nem írtam, de szándékosan hagytam őket külön bekezdésbe. Welcome-drinkként általában valamilyen konyak vagy vermouth szokott lenni, az Alexandrion és a Garrone a legelterjedtebbek. Az asztalokon viszont végig ott vannak a házi pálinkával, likőrökkel, vagy konyakokkal teli üvegek. Sör is szokott lenni, alkoholos vagy „ólommentes”, ahoyg itt sokan hívják az alkoholmentes sört; nyáron, nagy melegben inkább a keserű nedü fogy. Bár igaz, a mi esküvőnk is július közepén volt, mégis vagy 5 vedernyi (50 l) bor is elfogyott, annyira finom volt. Sőt, részeg sem volt senki a vendégek közül. Szóval bor is van a lakodalmakban, de ezek általában házi készítésű borok, csak nagyon elit vendéglőben illetve nagyon pénzes család engedheti meg magának a különféle palackozott borokat. Bár, amilyen a mi borunk volt, vetekedhetett nyugodtan a palackozott borokkal! Vagy van megoldás arra az esetre is, ha valaki nem tud maga bort készíteni: borpincéknél megvásárolhatja ömlesztve és valamivel olcsóbban ugyanazt a bort, ami palackokba megy és sokkal drágábban kerül piacra.
Az előétel után, illetve a desszert tájékán egy-egy feketekávé is szokott érkezni; többnyire babkávéból főzik, cukor és tejszín vagy (Coffeeta) tejpor jár mellé.
Ezenkívül pedig ottvannak a különféle alkoholmentes italok, a kólák és „sárgák”, ahogy a más ízesítésű szénsavas italokat nevezik, a szénsavas vagy most már szénsavmentes ásványvizek, esetleg – elitebb lakodalmakban – a rostos gyümölcslevek.

Viszont, ha mégsem volt elég valakinek az eddigi étel-ital:P, hazamenetelkor még minden pár kap egy kis útravalót: egy kis csomag vegyessüteményt vagy egy tortácskát, illetve egy dobozos sört vagy félliter valamilyen töményet. Másnap reggel vagy délután, ébredéskor már nagyon jólesik az édes sütemény, de a tejszínhabs tortaszeleten kívül a lakodalomban én sosem tudok más édeset enni.

Persze, hogy kimaradt. A pezsgő. A terembe/vendéglőbe való érkezéskor, még a bejáratnál. Nem kap a teljes vendégsereg, csak a fiatal pár és a legközelebbi hozzátartozók: szülők, násznagyok. Ilyenkor a fiatalok darabokra is törik poharaikat. Minél több és apróbb szilánkokra zúzódik, annál hosszabb és boldogabb lesz a házasságuk.

Forrás: Sütő Edith (Marosszentgyörgy)

Húsvét a Felsőmarosmentén

Sajnos, a mai Húsvétok már a régiek árnyékának sem illenek be. Az öntözést (locsolkodást) a férfiak 98%-a avult, régi szokásnak tekinti, nem szereti, sőt, vannak, akik szégyellik is. A lányos apukák, mint Férjecském is gyorsan elmegy ahhoz a néhány nőhöz, akik a családban vannak, illetve 1-2 közeli barát feleségéhez és ennyi. A fiús apukák becsületére legyen, hogy ők még el-elmennek fiaikkal és megöntöznek másokat is, mint a kötelezőeket!

Hol vannak azok a Húsvétok, amikor reggel már nem fértem a bőrömben, úgy vártam az öntözőket!? Amikor 30-50 tojást festettünk eredetileg és lehet, hogy még pótolni kellett, mert nem voltak elegek. Amikor a fiúk korosztályok és baráti körök szerint csapatba verődve mentek szinte házról-házra és mindenhol szívesen fogadták őket! Amikor Húsvét harmadnapján (mert akkoriban olyan is volt) a nők szoktak öntözni, és nem is adták alább a vödörnél! Bizony, az volt a dicsőség, ha minél több öntözője volt valakinek, illetve fiúk szempontjából, ha megtelt a zacskó a szebbnél-szebb pirostojásokkal. Mifelénk Húsvétkor csak süteménnyel és tojással kínálták a fiúkat, pénz csak Karácsonykor járt, a kántálásért.
Ha még jobban visszamennék az időben, egészen kiskoromig, akkor a bokrétázásról is mesélhetnék, de hogy hogyan zajlott ez a mi falunkban már nem emlékszem pontosan és a túlnyomórészt másnyelvű emberek miatt lassan ki is kopott a szokás.

De szerencsére még ma is vannak helyek, ahol elevenen élnek a népszokások az ünnepek alkalmával, így van ez Fickón is, nagyszüleim falucskájában. Igaz, hogy az utóbbi években ott is történtek változások, de az a lényeg, hogy a szokás mégis megmaradt. Virágvasárnapra virradólag minden olyan házhoz, ahol 14. évüket még be nem töltött (azaz, még nem konfirmált) lányok laknak, bokrétákat visznek. Kinek többet, kinek kevesebbet, de mindenesetre, nénémék házánál volt alkalom, hogy 20-22 bokréta is díszelgett. Hogy mi is ez a bokréta? Hát feldíszített fenyőág vagy fagyöngy. Színes krepp-papírból különféle virágokat hajtogatnak-kötöznek, felerősítik az ágakra és további színespapírszalagokkal teszik gazdagabbá, színesebbé a bokrétákat. Hogy kitől kapnak ilyet a lányok? Többnyire családbéli fiúktól, keresztszülők fiaitól esetleg vagy bárki mástól, aki a faluban lakik, de csakis fiúktól. Persze, nem a fiúk állítják össze őkett, általában nagy családi díszítési akció következtében születnek, hiszen-egy-egy fiú akár 5-10 lánynak is vihet bokrétát, akiktől aztán Húsvétkor megkapják a méltó fizetségüket.
A Virágvasárnapot megelőző éjszakán a fiúk, általában apjukkal széthordják a bokrétákat, feltűzik a lányokhoz az odakészített faállványra, vagy ha ilyen mégsincs, akkor oda, ahol alkalmas helyet találnak rá. Igazából titokban szokás feltenni ezeket, hogy aztán a lány családja törje a fejét, illetve járjon utána, hogy ki tette oda, de van, aki tisztességesen beköszön a házhoz és tudatja, hogy ott járt. Ha valaki „elalszik” véletlenül, és nem tudja bokrétáit Virágvasárnapra széthordani, még van egy lehetősége megtenni Nagypéntekre virradólag, de azért ez ritka.

Húsvétban aztán, a lányos anyuka vagy maga a lány, ha már olyan nagy, elviszi a fiúknak a „fizetséget”: pirostojást, zsebkendőt, a kisebbeknek újabban valami kis játékot. Persze, nem egy pirostojás jár egy bokrétáért, hanem bonyolult matematikai számítások árán derül ki csak, hogy mennyi: ahány virág van a bokrétán, annyiszor két tojás jár érte. Úgyhogy, nénéméknél az sem volt ritka, hogy 150-200 tojást kellett festeni és széthordani. Aztán a fiúk születése után ez a szám csökkent, hiszen így már ők is tettek bokrétákat és kaptak tojásokat.

Nem véletlen az, hogy csakis fiúk tehettek bokrétát csakis lányoknak. És az sem véletlen, gondolom, hogy mindez húsvétkor történt, a tavasz kezdetén, a természet megújulása elején. Bár kettős a dolog szimbolikája, hiszen a díszes ágak Jézus bevonulását is jelképezik, mármint a lába elé terített gallyakat, amivel az emberek hódolatukat fejezték ki iránta, azért a pogány, világi jelentés került mindinkább előtérbe: a megújulás, az új élet, a termékenység szimbólumává váltak a bokréták. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy más falvakban a környéken, ahol még mindig „divat” a bokrétázás, nem a kislányoknak, hanem éppen az „eladósorba” lépett lányok kapujára teszik. Sőt, létezik olyan falu is, ahol maga a család dísziti ki a kapuját, mintegy tudatva ezzel a világ előtt is, hogy lányuk felnőtté, éretté vált, jöhetnek az udvarlók.

Bármilyen formában is, bármi is legyen a jelentésük, jó lenne, ha ezek a szokások még nagyon sokáig fennmaradnának.

Forrás: Sütő Edit (Marosszentgyörgy)

Karácsony a Felsőmarosmentén

Szentestén, (itt karácsony szombatjának hívjuk, majd van 1., 2. és 3. napja) templomba megyünk, ahol általában a gyerekek szoktak valamilyen műsort bemutatni, majd megkapják a templomi ajándékaikat. Ahogy kezd sötétedni a gyerekek elindulnak kántálni. Régebb a falunkban összeálltunk egy 5-10-es csoportba és minden magyar házhoz bekopogtunk, hogy fogadják-e a kántásokat. (Azért emeltem ki a magyar házat, mert a falu vegyes lakosságú, magyarokon kívül románok és még néhány szász is lakik.) Ha fogadtak, karácsonyi gyerekdalokat énekeltünk, biztos ti is ismeritek a Mennyből az angyalt, a Pásztorok, pásztorok-ot, meg stb.-t ezt kinn énekeltük az ajtóban. Aztán behívtak, megkínáltak sütivel, kaláccsal, kinek, ami volt, majd néhány aprópénzt adtak mindegyikünknek. Hát az igaz, hogy gyerekként ennek örvendtünk a legjobban! Miután mindenkihez elmentünk, hazamentünk. Éjfél felé, ugyanezt tették a fiatalok is, házról házra jártak köszönteni, csak ők pénzt nem kaptak és nem is fogadtak volna el. Aztán hajnal felé befejezték a kántálást. Ebbe a csapatba sokszor fiatal házasok is voltak, nők, férfiak egyaránt, de van olyan hely, ahol csak a férfiak jártak.

MAmáéknál a faluban ez nem annyira fontos, ott inkább az "istvánozás" és a "jánosozás" a fontosabb momentum. Ez ugyanúgy zajlik, mint nálunk a kántálás, de nem szenteste mennek, hanem karácsony első napján, illetve másodnapján éjfélkor indulnak, hisz másnap van az István, illetve a János-nap. Ilyenkor viszont mindig ugyanazt a köszöntődalt éneklik. Pl. így kezdődik: "Kelj fel, István (vagy János), ne aludjál
Kelj fel, István (vagy János), ne aludjál!
Neved napjára virradtál
Neved napjára virradtál!"

Forrás: Sütő Edith (Marosszentgyörgy)